Hónap: 2017 augusztus

Irány Bulgária és Isztambul!

Eredetileg a 2017-es Balkán Turiszt versenyre készültünk idén, mikor jött a nagy ötlet: menjünk inkább máshová! Jó-jó, de hova? Olaszország jó volna, de ha már oda megyünk, akkor lemotorozunk a csizma aljára, az viszont kitérők és kanyargások nélkül is 5000 km! Szeptember lévén az Alpok sem tűnik túl jó ötletnek, mert nem szeretünk hóban motorozni, és ugyan ezzel az indokkal ejtettük ki az északi ötleteinket is. Montenegró most volt, így (legnagyobb sajnálatomra) Albániát is elvetettük, azt már úgy is kipipáltuk, és amúgy is megyünk még oda…

Nem kellett tehát sokat gondolkodni, rögtön rávágtam: akkor irány Bulgária és a Fekete-tenger!

Google Maps elő, és kb. 3 másodperc múlva már egy újabb ötlet kezdte csiklandozni az agytekervényeim elektromos pályáit: ha már ott vagyunk, akkor ugorjunk át Isztambulba is!

Gyors csekkolás: nem kell külön vízum Törökországba, már 2014 óta! OK, akkor kezdjünk el tervezgetni!

Első körben pár fórumon rákérdeztem, hogy mit érdemes megnézni motorral, és közben az aktív guglizás is megkezdődött. Pár nap, és egy éjszakába nyúló ötletelést követően meg is született egy tervezett útvonal, amit majd az élet nyilván jól átír helyettünk. A táv elég nagy ahhoz, hogy belássuk, még egy fél nap is kelleni fog, így a tervezett túrát egy 0. nappal kezdjük egy egész napos robot után.

Az útvonalat a fórumokon, és a guglizás közben kapott javaslatok alapján raktuk össze, és szállásokat mindig aznap keresünk majd, ebben nagy segítségünkre lesz a GPS, és a Booking.com!

OK, megvan, hogy merre megyünk! De mit is kell magunkkal vinni? Érdemes ezt is összeszedni előre!

MOTOROS RUHÁZAT HIGIÉNIA SZERSZÁMOK
sisak 2 törölköző láncspray
füldugó tusfürdő kerékszerelő vasak
aláöltöző hónaljstift 2 belső gumi / defektjavító
kabát fogkefe+fogkrém pót-bowden
2 kesztyű WC papír csavarhúzó-szett
farmer GYÓGYSZER imbusz kulcsok
zokni láz/fájdalomcsillapító villás kulcsok
csizma Calcimusc gyorskötözők, szigszalag
esőruha TECHNIKA 1m tartalék vezeték
ivózsák GPS (+ térképek) gumipókok, spaniferek
RUHÁK kamerák doboz, oldal-, és tanktáska
sportcipő memóriakártyák KEMPING
papucs akkumulátorok sátor
alsónadrág töltők hálózsák
zokni telefontöltő matrac
póló SENA töltő fejlámpa
rövidnadrág elosztó OKMÁNYOK
pulóver power bank személyi igazolvány
farmer ÉTEL-ITAL lakcímkártya
nadrágszíj műzli szeletek jogosítvány
melegítőnadrág ásványvíz útlevél
 fürdőgatya pálinka forgalmi
 búvárszemüveg zacskós kaja zöld kártya
kanálgép biztosítás

Miután már tudjuk, hogy mit is akarunk magunkkal vinni, mindenképp ajánlott egyszer ezeket felpakolni a motorra, hogy lássuk, egyáltalán elférünk a motoron, vagy pedig át kell gondolnunk, hogy mi is a fontos, és mi nélkülözhető a túrán?

Ha külföldre megyünk, akkor mindenképp érdemes előre tájékozódni a helyi pénznemekről is! Persze érdemes mindenhol bankkártyával fizetni, mert a bankok általában középárfolyamon váltanak, de hogy ne verjenek át minket (olyan könnyen) nem árt, ha tisztában vagyunk legalább valamelyest az árfolyamokkal, üzemanyag árakkal! Mi az út folyamán az alábbiakkal fogunk találkozni:

Árfolyamok 1 liter 95-ös benzin ára
1 RSD = 2,6 Ft (szerb dínár) Szerbia = 364 Ft (€ 1,192)
1 BGN = 156,4 Ft (bolgár leva) Bulgária = 311 Ft (€ 1,021)
1 TRY = 74,2 Ft (török líra) Törökország = 389 Ft (€ 1,276)
1 RON = 66,6 Ft (új román lej) Románia = 308 Ft (€ 1,011)
1 EUR = 305,8 Ft Magyarország = 326 Ft
*2017.08.30-ai árfolyamok *forrás: holtankoljak.hu

Ha hosszú útra megyünk, akkor “pihenésnek” jól jöhet egy-egy autópálya szakasz is. Kifejezetten ajánlott mindig előre megnézni a célországok autópályáinak díját, nehogy kellemetlen meglepetés érjen bennünket! Szerencsére minden szezon elején egy, vagy több motoros magazin lehoz egy-egy cikket, és néha, bizony a motorok ingyen használhatnak autópályát, mint például Romániában és Bulgáriában!

Törökországban ugyan fizetős az autópálya, de a minket érintő Edirne – Isztambul szakasz kemény 7,25 TRY, azaz alig 550 Ft! Persze kérnek még pénzt a boszporuszi hídhasználatért is, méghozzá 4,25 török lírát! Azért ezt nem lehet rablásnak nevezni…

A szerbeknél fizetőkapus rendszer van, de a Novi-Sad és Nis közötti szakaszra a kalkulátor összesen 510 RSD-t, vagy 4,5 eurót ír!

Ha már autópálya, akkor érdemes megemlíteni, hogy idehaza a motorosoknak a 10 napos matrica 1950 Ft, ami a 10 napos túránkat figyelembe véve pont jó!

Természetesen mindenhol igyekszünk majd helyi ételeket és italokat fogyasztani, hisz ez minden túra egyik legélvezetesebb része! Ehhez lehet hasznos infó, hogy Romániában 0, Törökországban, Bulgáriában a megengedett alkoholszint 0,5‰! Részegen vezetni tehát ezekben az országokban sem szabad, azonban az ebédhez vagy vacsorához egy sört elfogyasztani még nem bűn!

Már csak el kell indulni…

Mindig van hová menni...

S02E07-1 – Touratech Travel Event 2017 – Délelőtt

2017-ben negyedszer rendezték meg idehaza a Touratech Travel Event-et. Ez a videó a kalandos, és esésekkel teli haladó csoport küzdelmeit hivatott visszaadni! Remek móka volt! 😀
A délutáni etap is rövidesen érkezik, iratkozz fel, hogy le ne maradj! 😉

S02E06 – Touratech Travel Event felkészítő training 2017

2017-ben negyedszer rendezték meg idehaza a Touratech Travel Event-et, de most először csináltak előtte egy felkészítő tréninget! Teljesen az alapoktól indul a kifejezetten nagy túraendúróknak készült oktatás!

Továbbá: csináltam egy idei országos motoros és veterán naptárba! [Folyamatosan FRISSÍTVE!] Nézzétek meg, osszátok meg bátran a naptárat a többiekkel is, mert sok-sok érdekes rendezvény lesz idén!
(Egyik sem az én rendezvényem, és az oldalon reklám sincs! Egyszerűen motorosként motorosoknak csináltam a naptárat! 🙂 )
u.i.: ha készül egy rendezvényről (hivatalos) videó, akkor beteszem, hogy utólag bárki megnézhesse! 😉

Rendezvények